Szinte mindegyiknél látok valamit, amit én másképp csinálnék. Más színeket használnék, egy mintát nem azzal az alapszínnel párosítanék, azt a részt nem hagynám egyszínűre, ezt feldobnám egy térdfolttal stb. Még sorolhatnám. Nem hinném, hogy ez szakmai ártalom lenne, mert sok más anyuka is ugyanezt mondja.
Ezért szeretem magam varrni a fiam ruháit, már babakora óta: olyanok, amilyennek szerintem lenniük kell. Ezt az élményt szeretném megadni a vásárlóimnak is, azért nálunk egyedi babaruhák készülnek, egyedi igények alapján! Megoldás zoknirémeknek: talpas nadrág!
Van megoldás a mezítlábasság elkerülésére.
Te is a saját gyerekedre ismertél a sztoriban? Nem vagy egyedül. Erre az időszakra remek megoldást nyújthat nektek a talpas nadrág. Ezt ugyanis nem fogják tudni lehúzni a kicsik, már csak azért sem, mert a többségük ülve próbálkozik, így saját maguknak súlyozzák a nadrágot.
Nos, nem fogok hazudni: bizonyára lesz néhány kellemetlen percetek, amikor szemed fénye felháborodik azon, hogy nem jön le a „zokni”. De a babák általában hamar beletörődnek a helyzetbe, megtanulják, hogy az bizony nem jön le, és felhagynak a próbálkozással.
És mi lesz ezután a zoknival? Megoldás a lábfejes nadrág?
Ez az, amit senki nem tud megmondani, a gyerekedtől függ. Ha szerencséd van, a talpas nadrág után már a zoknit sem fogja piszkálni. Amennyiben nincs szerencséd, fel fogja fedezni a különbséget, és a zoknit továbbra is mindig leveszi majd. Ha a Te csemetéd az utóbbiak táborát erősíti, csak azt tudom javasolni, tankolj fel jó alaposan talpas nadrágból!
Persze a talpas nacik nem csak a zoknirémeknek ajánlhatók. Hiszen nagyon praktikusak abból a szempontból is, hogy a zokni lecsúszhat magától is, ezek biztos nem fognak. Alváshoz is kiváló választást jelentenek, mert ha a gyerkőc kitakarózik, akkor sem fog fázni a lába. Megoldás zoknirémeknek: talpas nadrág!
Sajnos a bodyhoz hasonlóan a talpas nadrág is olyasmi, ami csak a kicsik kiváltsága – nagy méretben szinte egyáltalán nem kapható.
A talpas nadrág is olyasmi, ami csak a kicsik kiváltsága – nagy méretben szinte egyáltalán nem kapható. Kivéve nálam, nálam ugyanis van talpas nadrág nagy méretben, egészen pontosan 122-esig. Ha nagyobb gyerkőcöd is szívesen alszik még benne, nézd meg a kínálatomat!

