Mikor mosolyog először a baba?

mikor mosolyog először a baba, kisbaba hason fekszik, felső teste meztelen, egy piros pokrócon fekszik, kép.

Az első hónapokban felmerül bennünk, hogy mikor mosolyog először a baba?

Az első mosolya.

A baba első igazi mosolyára körülbelül hat hetes korában számíthatunk

Tudni fogjuk, hogy ez valódi mosoly, mert a szeme is felcsillan, és ha

válaszolunk rá, mosolya még szélesebb lesz.

Habár lehettek már próbálkozásai a korábbi hetek során,

mégis fel fogjuk ismerni az igazi mosolyt, mert ekkor a kicsi egész arca,

részt vesz benne, különösen a szeme.

Ez egy igazi áttörés a fejlődésben.

Minél többet mosolyog ránk a baba, annál többet mosolygunk

vissza rá és beszélünk hozzá.

Boldog arcocskája megnyer, és arra késztet minket hogy kapcsolatba

lépjünk vele, s neki pontosan erre van szüksége ahhoz,

hogy társadalmi lény váljék belőle.

Boldog napok a babával.

Amint megtanult mosolyogni, semmi sem állíthatja meg.

Eleinte bárkire rámosolyog, akit csak lát, különösen ha az

illető ránéz, és beszél hozzá.

Néhány héten belül azonban azt fogjuk észrevenni,

hogy csak a kiválasztottakra mosolyog: rövid időn belül

meg tudja különböztetni az ismerős és ismeretlen arcokat.

A baba fejlődésének ez a szakasza bármi másnál élvezetesebb.

A mosolya azt mondja, boldog, hogy velünk lehet.

Mosolyogjunk vissza rá és tudassuk vele, hogy mi is boldogok vagyunk!

Remélem tudtam segíteni cikkemmel és választ kaptál a kérdésedre, hogy

mikor mosolyog először a baba?

Egy igazán jó választás pedig, jó áron, jó minőségű

Magyar baba ruha és gyerekruha. Csak nálunk: itt.

Kapcsolódó cikkünk: Az újszülött gondozása.