Gyermekünk első meghatározó emléke a beszoktatás a bölcsődébe.
Legyen ez egy ünnepnap a család számára, hisz társaságba készül a kicsikénk.
A beszoktatás időszaka:
Az első nap valószínű, hogy mindkettőjük számára nehéz lesz.
Előtte készítsük fel féltett kisgyermekünket, mire számítson, így hamarabb szokja majd meg.
A bölcsődék és az óvodák is arra biztatják az anyukát, hogy maradjon ott egy foglalkozásra.
A gyermek látja, hogy biztonságban van, akkor az Anya eltűnhet egy rövid kis időre.
Mondjuk meg neki, hogy mindjárt jövünk vissza és ez legyen is így! hogy bízzon bennünk!
A megfelelő hely kiválasztása:
Bölcsődékbe 3 éves kor alatt veszik fel a kisgyermekeket, működése nem olyan kötött, mint az óvodáké.
Óvodákban nagyrészt kötöttek a foglalkozások, előre meghatározott a program.
3 éves kortól veszik fel a gyermekeket, minden foglalkozás előre elhatározott fejlődési és csoport szinten.
Pozitív:
A csoportos játékok mindkettőben hasonlóak, vannak homokozók, fejlesztő játékok, kirándulnak, mesét hallgatnak, kreatív játékokat tanulnak.
Nagyon sok alkalom van arra, hogy a gyerekek megtanuljanak együtt játszani, alkalmazkodni egymáshoz.
Kialakulnak párbeszédek és eljátszanak elképzelt dolgokat is. Pl: papás, mamás…
Fantáziájuk, később rajz készségük is megnő.
Beszoktatás bölcsődébe nagy dilemma elé állít minket!
Nézzünk meg a környéken több bölcsődét és óvodát, beszéljünk az ott dogozókkal, olvassunk róluk véleményeket. Válasszuk a számunkra legmegfelelőbbet.
Kapcsolódó cikkünk: Bölcsibe szoktatás.

