2 éves gyerek menüje.

2 éves gyerek menüje, egyedül evő kisgyerek, asztalnál, kanállal eszik, fehér ruhában, kép.

Ennyi idős korában a gyermek már önállóan eszik, témánk a 2 éves gyerek menüje.

A legtöbb étel ízlik neki, ez persze nem jelenti azt, hogy mindent megeszik,

amit elé teszünk.

Gyakran előfordul, hogy tiltakozik valamelyik étel ellen,

de ha okosan kezeljük, elkerülhetjük a hadakozást.

Milyen ételeket egyen?

Kétéves korára már rendszerint azt eszi, amit a család többi tagja,

bár kevesebb sót és cukrot tegyünk bele, mint a felnőttek ételébe.

Kínáljunk neki olyan ételeket, amelyeket meg tud rágni.

a puhább ennivalóktól, például banántól eltekintve adjunk

neki harapásnyi falatokra vágva.

Legyen biztonságban!

Figyeljünk oda, ha olyasmit eszik, amit könnyen félrenyelhet:

nyers répa, szőlő, zeller, kemény cukor, kemény gömbölyű ételek.

Előfordulhat a húsféléknél is, hogy félrenyeli, ezért a hamburgert, virslit, vagy kolbászt

vágjuk fel hosszában, aztán apróbb darabokra.

Sose hagyjuk egyedül a gyermeket, amikor eszik!

Ha az etetőszékében öt ponton rögzített biztonsági övvel szíjazzuk be,

nem eshet le, és így elkerülhető, hogy félrenyeljen.

A kisgyermek etetése:

Ételét minél több friss hozzávalóból készítsük, a készen kaphatók

sok sót, cukrot és mesterséges ízesítőanyagot tartalmaznak.

Ételeit az alábbi négy alapcsoportból válasszuk ki.

2 éves gyerek menüje:

Hús, hal, tojás és egyéb fehérjék.

Tej, sajt, joghurt és más tejtermékek.

Rizs, gabonafélék, burgonya, kenyér, tésztafélék,

édesburgonya, és egyéb szénhidrátok.

Gyümölcs és zöldségfélék.

A gyermeket nem szabad alacsony zsírtartalmú, rostban gazdag diétára fogni.

A tipegőkorúaknak teljes tejet és tejtermékekből is a teljes zsírtartalmúakat adjuk!

Az egészséges étkezés ebben a korban még fontosabb: Egészséges ételek gyerekeknek.